 | Az észak-olaszországi Velence a világ egyik csodája, a lagúnák városa. Tölgy és fenyőfaoszlopok ezreire épített házakból áll. A tengervíz csatornákkal szeli apró részekre a területet. 118 szigetre épült és mintegy 400 híd található itt. Ha vaporettóval, azaz vízi taxival érkezünk, kiszállhatunk a Szent Már téren is A teret a hasonló nevű templomról nevezték el, melyet 830-ban kezdtek el építeni, hogy megfelelő otthont adjanak Márk apostol földi maradványainak. Vallási célok mellett a templom egy ideig a város kincstár szerepét is betöltötte. Nem messze a tőle a térre és a tengerre néző Dózse palota emelkedik, mely közel egy évezredig a pompa és földi hatalom jelképének számított. A palotát a híres sóhajok hídja köti össze az egykor börtönként működő épülettel. A várost egy széles csatorna, a Canal Grande szeli ketté, mely mellett gyönyörű XIV. és XV. Századi épületek, paloták és kereskedő házak láthatók. Egy nagyobb kanyar után tárul szemünk elé a Rialto híd, mely a XVI. században épült. Környékén igen sok aranyműves is található még a mai napig is. Minden év első havában rendezik a velencei karnevált. A szó eredete a „carne vale”, mely magyarul annyit tesz „ég veled hús”. A középkor vallásos embere szigorúan betartotta a húsvéti böjtöt. Előtte azonban evés ivással, mulatozással töltötték az időt. Vízkereszttől ( január 6 ) egészen Húshagyó keddig tartott ez az időszak Velencében
|
A lagúnák városában még a közlekedés is élmény. Vidám vaporettók - vízibuszok - szállítják az utasokat végig a széles főútvonalon, a Canale Grandén és szinte páholyból nézhetjük a rózsaszínű, mézsárga, ezüstszürke, vörös mesepalotákat. Négyszáz éve még húszezren szelték a csatornákat gondolákkal, ma alig félezren űzik az ősi mesterséget, és még így is néha órákig vesztegelnek fuvarra várva  | Nincs tündöklőbb látvány , mint a Piazza S. Marco, akár ragyogó napsütésben, akár ezüstös éjjeli fényben pillantjuk meg. A tér nyugati keskeny részének árkádjai alól kilépve tárul fel teljes pompájában a világ legszebb tere. Csodálatos egység. Összbenyomása elragadó. Ma is helytáll Petrarca megállapítása "Nincsen párja az egész földön". Szemben, a tér túlsó oldalán a Szt. Márk templom aranyozott kupolakeresztjei, mozaikjai és márványai csillognak szemkápráztatóan. Gyűjtőpontja a város múltjának és jellegzetes vonásainak. Alapjellegét meghatározó elemei bizánciak. A templom díszítésének módja is sajátos velencei. A Piazzetta a Szt. Márk tér méltó folytatása .Keleti részét a Doge-palota zárja le. A Palazzo Ducale nem csupán a fejedelem lakhelye volt, hanem elsősorban a köztársaság államhatalmának központja
|
|